A Nagy Testvér most Londonban figyel

2010. 04. 04.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Az angol Scotland Yard érdekes ellenlépést tett a terrorizmus és a nem megfelelő tartalmakat letöltők ellen, ugyanis beültette a „Nagy Testvért”, hogy figyelje az internet kávézók forgalmát, illetve csekkolja a publikus wi-fi hálózaton keresztül látogatott oldalakat.

Először is el kell mondjam, hogy semmilyen szinten nem támogatom a kémkedést, még akkor sem, ha államilag támogatott „spy” tevékenységről beszélünk. Történt ugyanis, hogy az angol rendőrség felkérte a londoni internet kávézók tulajdonosait, hogy figyeljék a júzerek netes tevékenységét, természetesen azért, hogy kiszűrhessék a terror akcióra készülőket, a pedofilokat, az illegális letöltőket, stb. Ugyanez a helyzet a publikus wi-fi szolgáltatókkal is, hiszen ez a második leginkább használt netezési forma a szigetországban.

Nos, megértem, hogy szükség van a biztonságra, meg azt is, hogy ez egy nem annyira nehéz formája a bűnüldözésnek, de azért nem ártana, ha a királyság rendőrei inkább más módon játszanák a rabló-pandúrt. Hiszen ki szeretné, ha a netkávézó, vagy a szolgáltató személyzete belelátna a levelezésébe, letöltött tartalmaiba, látogatott oldalaiba? Én biztos nem, ugyanis szerintem léteznek személyiségi jogok is a világon és ez az eljárás bőven megsérti azt. A hatóságok természetesen mindenhol kiplakátozták a felhívást, miszerint megfigyelés alá esik minden publikusan netező állampolgár, de azért ez mégiscsak sok. Arról nem is beszélve, hogy ez a módszer lehetőséget adhat a visszaélésre is, ugyanis egyetlen gombnyomást sem végezhet a felhasználó, amit a szolgáltató ne naplózna, és ki tudja, hogy a rendőrségen kívül hova jut még el a rögzített letöltés, böngészés, vagy megírt e-mail. Érdekelne, hogy Ti hogyan vélekedtek erről?



Szerző

tech.hu



Scroll to Top