Mégis lehet majd vele telefonálni

2010. 04. 04.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Az Apple tabletjének megjelenése előtt már jó sokszor adtunk hírt a kicsikéről, melyből sokan hiányolták a telefon funkciót. Nos, úgy néz ki, hogy a Truphone alkalmazásnak köszönhetően mégis csak lesz lehetőségünk hangcsevegni a haverokkal a 3G-s változaton.

Bizony sokunknak lefittyedt a szája, amikor kiderült, hogy az almás cég lapgépében egyáltalán nem lesz GSM modul, mely lehetővé tenné a drágaság telefonként való használatát. Megmondom őszintén, nem is értem, hogy miért hagyták ki belőle a lehetőséget, mondhatnám, hogy elég nagy balgaságnak tartom a dolgot.

Ám, mivel a készülék rendelkezik 3G-s kapcsolattal (nem az alap!), egy okos kis applikációnak köszönhetően mégis lesz lehetőség mobiltelefonálásra, a szélessávú modul adta lehetőségeket kihasználva. Igaz, ez esetben már VOIP hívásról beszélünk, de hát kit érdekel, a lényeg, hogy működik. A Truephone alkalmazás természetesen csak a 3G-s modell esetében fog működni, mely egyelőre még nem került ki a boltok polcaira, de már nem kell sokat várni rá, talán csak a hónap végéig. A telefonos applikáció ennél előbb, talán már a jövő héten elérhetővé válik az App Store kínálatában.

A végére pedig jöjjön egy kis iPad hír, ugyanis az alapmodell már megvásárolható pár napja és az Apple által közzétett információ szerint a debütálás napján (tehát az első napon) nem kevesebb, mint 150.000 darabot adtak el a kicsikéből, ami szerintem nem rossz eredmény, már ha igaz persze. S, hogy ez a készülék tudásának, vagy a nem gyenge reklámkampánynak köszönhető, döntsétek el Ti magatok. Kíváncsi lennék, hogy Ti miben látjátok a kis lapgép sikerét.



Szerző

tech.hu



Scroll to Top