A szívdobogás lehet a jövő jelszava

2012. 02. 14.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
A jövőben elegendő lehet megérintenünk telefonunkat vagy számítógépünket, hogy hozzáférhessünk, külön jelszavak nélkül is, a szívdobogásunk ugyanis kellően egyedi hozzá. A technológián kínai tudósok dolgoznak és az Apple is rajta van egy ideje.

Az Information Sciences nevű folyóiratban tűnik fel a National Chung Hsing University kutatóinak munkája, mely a szívverésünk egyedi azonosítóként való alkalmazásának lehetőségét vizsgálja.

A tajvani egyetemen egy Chun-Liang Lin nevű szakember által vezetett projekt elektrokardiográfot használ, hogy feltárja a szívverésünkben megfigyelhető egyedi, csak ránk jellemző mintát, írja a New Scientist. Ezt az információt aztán a remények szerint elektromos kütyük biztonságosabbá tételéhez használnák, ezzel váltva a jelszavakat.

A csapat célja olyan eszközök gyártása, amik révén elég megérintenünk telefonunkat vagy számítógépünket, a rendszer aztán szívverésünk alapján azonosít bennünket. A hír kapcsán a Gizmodo arra is emlékeztet, hogy egy ideje az Apple is dolgozik ugyanezen az eljáráson.



Szerző

tech.hu



Scroll to Top