Automata sütidekorátor

2011. 01. 17.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Egy csapat édesszájú egyetemista úgy döntött, szabad perceiket valami érdekes kütyü megalkotásának szenteli. Ennek jegyében összedobtak egy jópofa automata tortadíszítő eszközt.

A massachusettsi fiatalok AutoFrost névre hallgató találmányának működése elég egyszerű ahhoz, hogy akár egy haladóbb szemléletű nagymami is kibővíthesse vele eszköztárát. Első lépésben meg kell adnunk az elkészítendő torta alakját, színét, illetve a tetejére álmodott “logó” hosszúsági és szélességi méreteit.

Ezt követően egy hótegyszerű, tovább butított Paintre emlékeztető felületen megrajzoljuk azt a feliratot, amit szeretnénk viszontlátni a tortánk tetején. Ha ez megvan, akkor már csak egy kattintás kell, hogy a CNC technológiával működő gépezet máris mozgásba lendüljön, és elkészítse a cukormáz-feliratot.

Az AutoFrostnak egyelőre vannak hiányosságai, például egyszerre csak egyféle színű cukormázzal tud dolgozni, ha színváltásra van szükség, akkor leáll és egy párbeszédpanelen jelzi, hogy cserélni kellene. A készítők azonban igyekeznek majd kiküszöbölni az efféle problémákat, így akár még egy közepes méretű TV Shop karrier is állhat az AutoFrost előtt.

##233610##



Szerző

tech.hu



Scroll to Top