Az ötlet egyszerűen frenetikus. Csinált egy mindössze két színnel rendelkező Rubik kockát, belehajított egy elektromágneses indukciós generátort, mellé pakolt egy Lítium - Ion akkumulátort és már kész is volt az áramfejlesztő, mindent feltöltő kézi készülék. A kis kocka játszva termel áramot oly módon, hogy használójának nincs más dolga, mint ide-oda tekergetni azt, miközben a beépített generátor szépen telepakolja a belső akkut.
Mikor az eszköz készen áll a töltésre, egy kis LED segítségével jelzi, hogy a felhalmozódott villamos energia átpumpálható az áramért sóvárgó fogyasztókba, melyet USB porton keresztül tehet meg használója. Az említett csatlakozó a kocka széthúzásával válik elérhetővé, ami szintén jópofa megoldás. Arra azért kíváncsi lennék, hogy hány óra forgolódás után telik meg a kis akkumulátor. Erre azonban még várni kell, ugyanis nemrég lépett ki a kicsike a koncepciók világából és a hírek szerint még ebben az évben boltokba kerülhetnek az első darabok.
S, hogy mennyit fog kóstálni a kis drágaság? Nos, egyelőre nincs infó az árfekvésről, ahogy az lenni szokott a frissen kitalált dolgok esetében, ám remélhetőleg hamar fény derül eme titokra is