Egyre közelebb az ingyenes Windows

2015. 03. 18.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Egyelőre úgy állnak a dolgok a Microsoft háza táján, hogy abban az esetben, ha nem jön közbe semmi előre nem látható dolog, akkor már a nyáron jöhet a Windows 10.  Igaz nem jelöltek meg pontos dátumot a közleményükben, a cég operációs rendszerekért felelős igazgatója, Terry Myerson szigorúan ragaszkodik az év közepi induláshoz. A világon legszéleskörűbben elterjedt oprendszerét fejlesztő vállalat továbbá hatalmas tempóban történő fejlesztési munkálatokról számolt be, és azt az információt is közzétették, hogy a várva várt Windows 10 idén nyáron már a kezdetektől elérhető lesz a Föld 190 országában 111 különböző nyelven. Mindemellett a szoftvergyártó azon korábbi kijelentéséhez továbbra is ragaszkodik, miszerint a következő verzió mindenkinek ingyenesen elérhető lesz, akinek már fel van telepítve egy jogtiszta példány a Windows 7 vagy Windows 8 bármelyik verziószámú rendszeréből. Ezzel az ajánlattal kapcsolatban annyit érdemes még megjegyezni, hogy korlátozott ideig lesz elérhető, tehát a megjelenéstől számítva 1 évig frissíthetünk fizetési kötelezettség nélkül a legújabb változatra. Olyan dolgot is megtudhattunk most a Verge híreiből, amiről eddig nem beszéltek, mégpedig azt, hogy a Microsoft fejlesztési tervei szerint a Tencenttel és a Lenovoval együttműködve fogják terjeszteni a legújabb operációs rendszerüket a bolygó legnépesebb országában, Kínában. Míg a Lenovo Windows 10 frissítési szolgáltatást fog kínálni az ügyfeleinek 2500 márkaszervizében és még jó néhány viszonteladói üzletben, addig a Tencent olyan frissítési csomagokat tesz elérhetővé, melyekben a Microsoft rendszerével együtt a távol-keleti országban legnépszerűbb appokhoz (pl. QQ) is hozzájuthatnak a felhasználók. Ezzel a két partneri megállapodással az amerikai szoftverfejlesztő nem csak a keleti nyitásra törekszik, hanem a térségben rettentő mértéket öltő szoftverkalózkodás visszaszorítására is. Ezen túlmenően, az utóbbi cél elérése érdekében még arra is rászánták magukat, hogy azoknak is ingyenes frissítést tesznek lehetővé, akiknek eddig az operációs rendszer korábbi verziójának nem jogtiszta példányával futott a számítógépe. Ebből a dologból akár azt a következtetést is levonhatnánk, hogy ha a Microsoft programjaiból több lopott példány lenne használatban Magyarországon, akkor mi is részesülhetnénk ebben az engedményben, ehhez azonban elképzelhető, hogy hazánk népességének 15 000%-os növekedésére is szükség lenne.


Szerző

tech.hu



Scroll to Top