Enyhítettek a mobiladón

2012. 05. 02.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
A telefonbeszélgetések 10.perce után kezd el ketyegni a telefonadó, ami személyenként nem lehet több, mint 700 forint.

 

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a kormánypártok szerdai frakcióülésén bemutatta a telefonadó kész terveit, mely a miniszter szerint nem lesz megterhelő. Matolcsy a törvényjavaslatot nagymamájának példájával mutatta be. Állítása szerint a nagymamája és ezzel együtt a lakosság nagy többsége alkalmanként nem telefonál tíz percnél többet, ezen felül csak akkor telefonál, ha gyermekei, vagy unokái hívják őt. Matolcsy szerint a magyar lakosság nagy részének telefonálási kultúrája mondhatni megegyezik a nagymamájáéval.

Miután a miniszter prezentálta nagymamájának telefonálási szokásait, elmondta, hogy az adó akkor nem fogja nagy mértékben megterhelni a lakosságot, ha azt a telefonbeszélgetések 10.perce után vetik ki. Ennek megfelelően a 11.,12. stb percek után kell majd 2 forint többletet fizetni. Az adónak a számlában össze kell majd adódnia, mely nem lehet több semmilyen esetben sem 700 forintnál.

A telefonadó tervét még az előző hét folyamán ismertette a kormány, bár akkor még az SMS és MMS-eket is megadóztatták volna minden elküldött példány után két forinttal. Ez a javaslat a tárgyalások után megváltozott, melyet a telekommunikációs vállalatokkal és az illetékes minisztériumokkal folytattak az ügyben. Korábban a Telekom vezetője a NapiGazdaságnak kifejtette, hogy a mobiladó tervéről ők is csak a médián keresztül értesültek.

Arról, hogy a kormány az enyhítés miatt mennyi pénztől esik el, még nincs információnk, de valószínűleg a szöveges üzeneteket a jövőben sem fogja semmilyen további adó terhelni.

Mi a véleményetek a mobiladó átdolgozott változatáról?

 



Szerző

tech.hu



Scroll to Top