Először is szívem csücskével, a fa sztereó hangszóróval kezdeném a bemutatást. Ez a hangfalanként 10 wattot nyomó (nem túl sok) zajkeltő nem csak a kedvenc zenéink meghallgatására, filmnézéshez (csak minimálban), vagy játékhoz való. Csatlakoztathatóságáról 3,5 Jack gondoskodik.
A pontos időt is mutatja az álcázott OLED kijelzőjén, sőt, ébresztő funkciójának köszönhetően riaszt is minket a beállított időben. Kezelő szervei és csatlakozási felületei a hátoldalán találhatók. Megjelenésének fényét egy fronton elhelyezkedő plexilap emeli, méretének köszönhetően (13.5 x 7.5 x 6.8 cm) pedig kevés helyet foglal az asztalon, így bőven marad hely más fontos dolognak is.
Másodikként is egy hangszórót mutatnék be. Ez is fából készült és ez is mutatja az időt. Csak egy kicsit más formában. Ez a hangdobozka ugyanis nem párban, hanem egymagában szolgáltat zenét. Formátuma nem álló, hanem fekvő és mérete is igen apró, így akinek az otthoni, vagy munkahelyi pécés platformja szűkre sikerült, az kiválóan használhatja.
Zenelejátszónkhoz 3,5 mm-es Jack-kel csatlakoztathatjuk, melyet a gyártó mellékel (még jó!). Az ébresztő funkció ebben az apró darabban is alap szolgáltatás.
Végül, de nem utolsó sorban számítógépünk egyik kezelő eszközét is fásíthatjuk. Ez pedig nem más, mint a jó öreg egér. Aki unja már a műanyag, kényelmes fogású, dizájnos és sok gombbal bíró rágcsálóját, simán lecserélheti egy ilyen „fapados” egérre. A Hacoa Wooden Mouse egy USB-s optikai egér, két darab gombbal és egy görgetővel. Egyebet nem is nagyon lehet elmondani róla. Talán még annyit, hogy a japán gyártó állítása szerint natúr fából készült, fogása kényelmes.
Amit viszont mindenképpen ajánlanék hozzá, az egy fa mouse pad. Ha már az egered fa, az alávaló is legyen abból. Természetesen egyenesen japánból.