Falra hányt zene

2009. 08. 19.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
projektoros mplayer A nemrég említett Tricorder-lejátszóhoz hasonlóan ez a ketyere is egyedülálló entitás, ám a titokzatos Star Trek klónnal szemben ez tud is valamit, még ha nem is vagyok meggyőződve a tudás szükségszerűségéről. Az biztos, hogy ha májerkodni kell, felveszi a versenyt a filmsztárság előnyével induló másik ellen.

Írtunk már sokfélén kicsi kivetítőkről, volt tenyérnyi, telefonos, fényképezős, s most elérkeztünk a lejátszóshoz is. Az elsőre értelmetlennek tűnő beépített projektor némi szabadgondolkozás után mégis elnyeri a tetszésemet. Hiszen ki ne akarná megmutatni haverjainak a legfrissebben letöltött klipet, vagy a különleges koncertfelvételt?

Akkor meg már inkább nagyban. A médialejátszó 3.5 colos kijelzőjén túl bármilyen sík, uszkve 80 hüvelyk átmérőjű felületre vetíthetünk, ami nem rossz teljesítmény. Ha még így is unatkoznánk, játszhatunk is, hiszen a player 64-bites videojátékokkal is elboldogul. Azt hiszem, ez már kéne. Az egyedüli bibi, hogy az áráról, és a megjelenésről egyelőre semmit sem tudni, illetve szkeptikus kritikusok azt találgatják, vajon a két centi vastag (vékony) lejátszó akkumulátora meddig bírhatja a kivetítő által produkált igénybevételt? Jó kérdés.

>


Szerző

tech.hu



Scroll to Top