Hamarosan modellfrissítést kap a PS4

2015. 06. 25.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Ahogy a konzolok haladnak előre életciklusukban, a gyártóik is szüntelenül tökéletesítik a gyártási folyamatokat. Ehhez hozzáadva azt, hogy a chipek is fejlődnek, az idő múlásával egyre könnyebb (és sokszor kisebb) modellek készülnek, ugyanabból a gépből. Néhány hónappal ezelőtt még a 4K-barát PS-ről cikkeztünk, most azonban a Sony arról számolt be, hogy az új PS4-nek a súlya és az energiaszükséglete fog csökkenni. Természetesen ne számítson senki a PS2 Slimnél tapasztalt változásra: a gyártó állítása szerint 10%-os lesz a tömegcsökkenés, míg a fogyasztása 8%-kal lesz kisebb, mint a jelenleg forgalomban lévő modelleké. Aki szeretne egyet magának az új gépből, az fekete és fehér színek közül választhat, és az új dizájn részeként a merevlemez fedelének felülete matt lesz. Az először közzétett technikai specifikációban 500 GB-os merevlemez olvasható, utólag azonban hozzátették, hogy ez változhat, és később a PlayStation Blogon be is jelentették az 1TB PS4 Ultimate Player Editiont, ami először csak néhány kiválasztott országban lesz kapható. A könnyített PS4-ről szóló bejelentésben az áll, hogy az új modell először Japánban fog megjelenni a hónap végén, majd fokozatosan jut el Észak-Amerika, Európa és Ázsia országaiba. A vállalat közleményében az áll, hogy az 1TB PS4 Ultimate Player Edition július 15-én fog megjelenni, várakozások szerint szintén az új külsővel. Egyetlen dolog viszont nem ment össze, mégpedig az ára. A cég hivatalos információi szerint Amerikában 399 dollárba (kb. 110e forintba) fog kerülni, a jelenlegi modellhez hasonlóan, azt viszont nem említették, hogy az 1 terás gamer kiadásért mennyit kell majd fizetni.


Szerző

tech.hu



Scroll to Top