Hogyan lehetne a Spotify nyereséges?

2015. 05. 12.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
A Spotify 2014-es, 1,08 milliárdos eurónyi bevétele minimum bizakodásra adhatna okot bármely cégvezető számára - mindaddig, amíg nem szembesülnek ugyanezen év költségeivel, amely nem kevesebb, mint 1,25 milliárd euró. A két összeg közötti különbség egy több száz millió eurónyi működési költség, és egy hasonló nagyságrendű nettó veszteségből áll össze, így a svéd cég nyereségképessége nemcsak az általuk bevezetett üzleti modellt szidó jelöltek számára válik kétségessé. A 2013-as év óta a költségeik 46%-kal, míg a bevételük ettől elmaradva, 45%-kal nőtt. A musicbusinesswordwide.com elemzői szerint azonban három alapvető lépés megtételével még nyereségessé is válhatna a Spotify a jövőben, HA a cég ezek közül valamelyiket bevállalja. 1. Kevesebb jogdíj fizetése A Spotify állítása szerint a teljes bevételeik 70%-át az általuk közzétett zenék forgalmazói kapják meg. A kiadási adatok elemzése során az MBW arra jutott, hogy ennek csupán egy részét teszik ki a jogdíjak - ha a jelenlegi növekedés fenntartása mellett kevesebbet költenének marketingre (ami nem lenne túl bölcs dolog, persze), akkor máris pluszban lennének az adott év végére. 2. Kiadások befagyasztása Ha a jogdíjak kifizetésének rendszere nem változik, akkor a további opciók között szerepel az, ha nagyon odafigyelnek a kiadásaikra, sőt, netán esetleg csökkentenék is azt. A jogdíjak költségén kívül 2014-ben erre 364 milliónyi euró ment el. Ez azonban nem valószínű, hogy a közeljövőben megvalósul: mind az Apple, mint a YouTube új, fizetős streaming szolgáltatásaikat izzítják egyre inkább, így esélytelen, hogy a Spotify pont most venne vissza a marketing gépezetének költségeiből. [caption id="attachment_40089" align="alignnone" width="540"] Ha minden júzer csak 1 eurót fizetne... / fotó: slashgear.com[/caption] 3. Ami most ingyenes, legyen fizetős A felhasználókkal szemében ez lenne a legkevésbé szimpatikus megoldás: az átlagbevétel / fő összeg növelése, vagyis a jelenleg ingyenes fiókokat használó felhasználókat valamilyen módon fizetésre bírni. 2014-ben az az összeg 65,52 euró volt (egy főre), amely ha a havi díjjal számolunk, elmarad az általában várható 120 eurótól (egy hónap 9,99 euró), bár ez valószínűleg a különböző akciók, engedmények miatt alakul így. Az ingyenes (vagyis inkább freemium) felhasználókból befolyó összeg viszont 2,19 euró (egy főre) ....az egész évben - tehát ez nem havi, hanem egész éves adag. Ha máshogyan nem tudják megoldani, akkor az utolsó pont lesz az, amit előbb vagy utóbb, de meg fognak lépni. Amennyiben a jelenlegi freemium felhasználók három havonta egy eurót / fontot / dollárt fizetnének, akkor a cég nyereségessé válhatna. Persze mielőtt ezt meglépik, megpróbálnak még több reklámot értékesíteni, de ha a fenti adatok nem változnak, a lehetősegeik egy idő után könnyen korlátozottá válhatak. forrás: musicbusinessworldwide.com, slashdot.org


Szerző

tech.hu



Scroll to Top