Így áll a helyzet a mobilok terén!

2010. 06. 08.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
A pénzügyi elemző Nielsen már kiadta a legújabb okostelefon operációs rendszerek piaci részesedésének 2010 első negyedévi jelentését, növekedést csak az Apple, és a Google terméke mutat.

Mindkét termék 2 százalékpontos emelkedést produkált, és bár az iPhone OS még mindig magasan vezet nagy riválisa az Android előtt, amely 9% -on áll, míg az almás cég rendszere 28%-át birtokolja a piacnak. Ám más pletykák szerint az Android 28 százalékon az iPhone OS 21 százalékon, és a BalckBerry pedig 36 százalékon áll az amerikai piacon.

Eközben a Rim és a Windows Mobile (év végétől Windows Phone 7) esett két százalék pontot, ám a felhasználói megelégedettségük 35 százalék feletti, ami úgy tűnik, hogy magasabb, mint az iPhone tulajdonosoké.

Ami érdekesség, hogy az Androidos telefont használók többsége azt mondta, hogy szívesen kipróbálna egy iPhone-t mint következő készüléket, ám az Apple telefon tulajdonosok nagy része ezt pont fordítva gondolja, ők inkább kipróbálnának egy Androidos készüléket következő telefonnak.



Szerző

tech.hu



Scroll to Top