Így instázunk mi - az első Magyar Instagram Körkép eredményei

2015. 06. 30.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Miközben a szelfi az egyik legidegesítőbb fotótéma, a többség mégis szívesen készít önarcképet, bárki számára elérhetővé tesszük az Instagram-profilunkat, és inkább nézegetünk, mintsem tartalmat töltünk fel – derült ki a Crane közösségi megkérdezéséből, amely hazánkban elsőként mérte fel a magyarok Instagram-használati szokásait. A népszerű fotómegosztó alkalmazás hazai celebtrónjáért túlnyomó részt hölgyek versengenek, míg a márkáknál a divaté a főszerep. A magyar instagramozók kilenctizede ismerőseit, barátait, kétharmada a vonzó képeket feltöltő idegeneket és külföldi hírességeket, közel fele pedig az általuk kedvelt márkák profilját is követi – derült ki a Crane közösségi megkérdezéséből, a Magyar Instagram Körképből. A magyar sztárok közül inkább a férfiaknak van okuk panaszra, hiszen az élbolyba egyedül Berki Krisztiánnak sikerült bekerülnie. Őt olyan nevek előzik meg, mint Palvin Barbara szupermodell a maga 2,3 millió követőjével vagy Lévai Adrienn (126 ezer) és Dukai Regina (121 ezer). A hazai márkák közül a magyar celeblányok által tervezett ruhákat kínáló Sugarbird, a manapság trendi, sok underground előadót öltöztető BP Clothing/Shop és mindenki kedvence, a Pöttyös szerepel a legjobbak között. „Az eredményekből jól látszik, hogy nagyon szeretünk az Instagramon nézelődni: tízből kilencen naponta többször is ránéznek az appra. Annak érdekében, hogy az Insta-fal kellő rendszerességgel frissüljön, sokan ismeretleneket is követnek, pusztán azért, mert vonzóak a képeik, videóik. Ezzel szemben a válaszadók fele csak hetente, minden ötödik ember pedig mindössze havi rendszerességgel oszt meg tartalmat követőivel” – mondta el Boroznaki Gergő, a kutatás vezetője.

A photo posted by Andika (@andika_26) on Jun 30, 2015 at 3:01am PDT

Eltérő generációs ízlések A felhasználók által készített népszerű tartalmak között korosztályos eltérések figyelhetők meg: míg a tinédzserek leggyakrabban szelfiket és a barátaikkal közös képeket töltenek fel, addig a 20 évesnél idősebbeket a város- és természetfotózás köti le, a 36 éven felülieket pedig a videós tartalmak foglalkoztatják. A legkevésbé izgalmas témák körébe került a legfiatalabbak esetében az – egyébként jellemzően kedvelt – ételfotózás, míg a nőknél a mémek és vicces képek, a férfiaknál a divattal kapcsolatos képek fulladnak érdektelenségbe. Ennél is bosszantóbbak a 26-35 évesek számára a gyermekfotók, a férfiaknál a reklámok, a nőknél pedig a szelfik – persze csak a másokéi, miután a válaszadók közel 70 százaléka szokott legalább alkalmanként önarcképet készíteni. „A szelfi mára külön műfajjá nőtte ki magát, így hashtag formájában már alig találkozunk vele. Ezekhez a képekhez inkább olyan hangulatfestő szavakat társítunk, mint a #love, #friend, #happy” – tette hozzá Boroznaki Gergő. Nem rejtegetjük mindennapjainkat A közösségi oldalakhoz hasonlóan az Instagramon is beállíthatják a felhasználók, hogy profiljuk nyilvános vagy privát legyen. „A válaszadóink háromnegyedének fotóit bárki megnézheti, csak egyötödük válogatja meg, kiket enged szűkebb követői körébe. Ugyanennyien vannak, akik soha nem használnak hashtageket, pedig azokkal a többség éppen azt kívánja elérni, hogy minél több követője legyen, akár a világ minden tájáról” – árnyalja a képet Boroznaki Gergő. A nemzetköziséget jól mutatja, hogy a leggyakrabban használt hashtagek közül csupán minden tizedik magyar nyelvű – a legnépszerűbb ezek közül a Magyar Instagram Közösség hashtagjei, a #mik és az #ikozosseg, illetve a #budapest.
A photo posted by Viktorina Rozita Papp (@zora_off) on Jun 30, 2015 at 3:33am PDT
A felmérés hátteréről A Crane a magyarok Instagram-használati szokásairól végzett felmérést, melyben a Magyar Instagram Közösség (MIK) is együttműködő partnere volt. A kutatás online megkérdezéssel zajlott, az adatok felvételére 2015. április 24. és május 11. között került sor. A nem reprezentatív felmérésben 1350-en vettek részt.


Szerző

tech.hu



Scroll to Top