Integrál a Sony?

2009. 11. 13.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Bár eddig csak néhány képecske jelent meg az internet sűrűjében, de ha igaz a dolog, a Sony nagy dobásra készül, amit - ha igaz - a PS3 tulajok biztosan díjaznak majd.

Tegnap igen csak érdekes képsorozat jelent meg a Sony hivatalos honlapján, mely arra enged következtetni, hogy a gyártó integrálná játék konzoljába az egyik legnagyobb közösségi portál elérését. A hír egyelőre tényleg csak pletyka szinten mozog, hiszen a Sony sem megerősíteni, sem pedig cáfolni nem volt hajlandó az információt, mely szerint hamarosan elérhető lesz a Facebook a PS3 játékgépen keresztül. Sőt, azóta a „screenshotokat” is levették az oldalról.

Mivel hamarosan aktuálissá válik egy firmware frissítés a PS3 konzolok tekintetében, a suttogó szájak máris arra engednek következtetni, hogy talán magában foglalja majd az új fícsört is. Ha ez tényleg így lesz, a Netflix streaming segítségével kezelhetjük majd fiókunkat, megoszthatunk, felvehetjük a kapcsolatot játékos társainkkal, fotókat tölthetünk fel és még ki tudja, mi mindent csinálhatunk. Kíváncsian várom, hogy így lesz-e, vagy csak egy játékos kedvű Sony dolgozó tréfájának áldozatai vagyunk. Mindenesetre az eredményről mindenképpen beszámolunk nektek.



Szerző

tech.hu



Scroll to Top