Kevesebben tévéztek tavaly

2011. 05. 04.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Kevesebb amerikai otthonban van televízió, legalábbis a legfrissebb statisztikák enyhe visszaesést mutatnak. Némiképp meglepő a dolog, mivel lassan húsz éve nem volt példa csökkenésre.

Kevesebb amerikai háztartásban néztek televíziót a 2010-es évben, mint egy esztendővel korábban, derül ki a Nielsen kedden közzétett jelentéséből. A visszaesés csekélynek mondható, 115,9 millióról 114,7 millióra esett a becsült mennyiség, ami természetesen még mindig hátborzongatóan nagy szám.

Ami miatt mégis érdemes egy kis figyelmet szentelni a statisztikának, az az a tény, hogy 1992 óta nem fordult elő csökkenés. Az azóta eltelt 19 év a televízió diadalmenetéről szólt, különösen az Egyesült Államokban, és most sincs szó a tévézés haláláról, de kicsit érdekesek a számok.

Ami az okokat illeti, a Nielsen szerint három fő tényező eredményezte a visszaesést. Egyrészt ott a gazdasági válság, ami már évek óta biztonságosan megindokolható minden, a létszámleépítésektől az elhibázott vállalati stratégiákig. A statisztikák alapján úgy tűnik, az alacsony jövedelműeket jobban érinti a “tévétlenség”.

A második helyen a digitális átállást említik. Észak-Amerikában ezt már két éve letudták, igaz, nem ment zökkenőmentesen, a szegényebbekre és a vidékiekre való tekintettel a halasztást is megszavazta a szenátus. Végül 2009 nyarán sikerült keresztülvinni az átállást, de a jelek szerint sokan nem vállalták be, hogy új készüléket, vagy set top boxot vásároljanak.

Harmadrészt azt se feledjük, hogy ma már egymást érik a sikeres, vagy legalábbis működőképes streaming szolgáltatások, különösen az amerikai felhasználók vannak elkényeztetve e téren. A digitális alternatívák gyarapodása pedig értelemszerűen sokakat elcsábít a hagyományos modellekben gondolkodó műsorszolgáltatóktól.



Szerző

tech.hu



Scroll to Top