Nos, Rafael Augusto Berloffa dizájnernek egy igencsak látványos megoldása született ezen „problémák” megoldására, még ha egyelőre csak koncepció képében is. A Pearl Media Center ötlete alapvetően szórakoztatásra született, ám a mobil munkavégzés sem áll távol tőle, köszönhetően a készülékben „szívként dobogó” Intel Atom processzornak, illetve az újdonságnak számító Nvidia Ion technológiának.
Az érintés érzékeny, 320 mm széles LED kijelző (1080 px felbontás) két „partján” találhatóak a hátsó megvilágítással rendelkező gombocskák, melyekkel az összes multimédiás funkció elérhető, legyen szó zenehallgatásról, filmnézésről, vagy fotók nézegetéséről. Itt foglal helyet egyébként a hét fokozatú hangerő-szabályozó illetve a fájlok közötti navigálásért felelős négyállású gombocska is. Ám ezzel még nem merült ki a használatot segítő kezelőfelület, ugyanis a képernyő felfelé elcsúsztatható, így válik elérhetővé a munkavégzéshez és internethasználathoz elengedhetetlen qwerty billentyűzet.
A kijelző feltolása után a képpanel 60 fokos szöget zár be a billentyűzettel, így eredményezve tökéletes képi minőséget a felhasználó számára. Ez főleg az olyan multimédiás lehetőségeknél számíthat, mint a képnézegetés, videó-, vagy tévénézés, illetve a 3D-s alkalmazások futtatásánál. Ez utóbbi egyébként akár játék is lehet. Azért gondolom egy GTA IV már kibabrálna vele, de várjunk a megjelenésig. Lehet, hogy még az is elfut rajta. A készülékkel egyébként rögzíteni is tudjuk az integrált TV Tuner által „fogott” műsorokat, így ha lemaradnánk a „Móunika showról”, hazaérve simán megnézhetjük felvételről.
Ami számomra meglepő, hogy ebbe az extra vékony kis motyóba még a Dell Studio Hybrid Drive is belefért, mely közvetlenül a billentyűzet alatt fészkel, várva a beléplántálandó Blu-ray, DVD, illetve CD lemezeket. Csatlakozás szempontjából egy HDMI, optikai és AUX foglalat áll rendelkezésünkre. Ez utóbbi segítségével hangrendszerekhez is csatlakozhatunk, ha nem elégszünk meg „Pearly” saját hangminőségével. A vezeték nélküli kapcsolaton keresztül küldözgethetünk zenét, képeket és videókat, illetve könnyedén csatlakozhatunk az internethez is, ahol szabad hálózatot találunk.
Sajnos a kütyü ára és bolti megjelenésének dátuma még nem tudható, de ismerve ezeket a hordozható eszközöket, biztos vagyok benne, hogy borsos árat kell majd kicsengetni érte. Mindenestre kíváncsian várom a további fejleményeket, melyek megosztok Veletek is, ahogy megtudok valamit.