Sudokut fejt a Goggles

2011. 01. 11.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Jó hír a sudokut egyébként szerető, de nem kifejezetten ügyes okosteló-tulajdonosoknak: a Google Goggles segítségével megelőzhető a rejtvényfejtés közbeni becsődölés, illetve az ebből fakadó hajtépés is.

Az Android és iOS környezetben egyaránt bevethető Gogglest azzal a nemes céllal dobták piacra, hogy információt szolgáltasson a használónak a legkülönfélébb lefényképezett dolgokról. A készülék kamerájával készített képek felismerése révén elég lefényképezni például egy kastélyt a kiránduláson, a Google pedig szépen azonosítja az ojjektumot, majd azonnal elárasztja a felhasználót információkkal, hogy mit is lát éppen.

A Goggles a Google reményei szerint számtalan területen tudja segíteni mindennapjainkat, ezek közül számomra főleg a vonalkódok beolvasása, majd ennek révén a termék azonosítása tűnik életszerűnek és hasznosnak. A fejlesztők is hasonló véleményen lehetnek, az aktuális, 1.3-as verzióban tovább finomították ezt a mechanizmust, így az alkalmazás egyre nagyobb pontossággal ismeri fel a különféle vonalkódokat.

##233150##

A keresőóriás ezúttal is megvillantotta a humorát, ugyanis az új verzió speckó skillje, hogy segíteni tud, ha elakadtál a sudokuval. A rejtvényről készült fotó azonnal repül fel a felhőbe, ahol a komolyabb matematikai feladatok is gyorsan el szoktak vérezni, a helyes megfejtés pedig az internetkapcsolat sebességétől függően néhány minutum alatt megérkezik a felhasználó telefonjára. A magamfajta numerofóboknak még jól is jöhet ez a képesség.



Szerző

tech.hu



Scroll to Top