Telefon amit használok - 5800 XpressMusic

2010. 07. 05.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Lassan fél éve használom a Nokia 5800-as telefonomat, így kialakult bennem egy vélemény amit most megosztok veletek. Tudom hogy sokan vágynak erre a telefonra, és azt is hogy sokaknak van.

Rögtön az érintőképernyővel kezdeném. Személy szerint nem vagyok megelégedve vele, nehézkesen kezelhető, karcolódik, néha lefagy, nem mindig tudom felvenni a telefont ha hívnak. Ha fényképezek a telefonnal az sem hoz kielégítő eredményt, lehetnének jobbak is a képek.

Amiben egyértelműen kiemelkedik az a hangzás, hallássérült lévén ezt a telefont meghallom az utcán ha csörög és jól szólnak rajta az mp3-formátumú zenék is. Tetszik még az hogy meg tudok nézni rajta egy filmet, amihez ajánlom a Zune Video Convertert, szerintem ezzel a kis programmal lehet a legjobb minőségben filmet konvertálni a telefonra. Ha elkezdek nézni egy filmet az első két-három másodpercben beszaggat, de utána már nincs gond.

A telefon egy töltéssel nekem kibír öt, hat, napot, persze ha nem nézek rajta filmet, vagy nem hallgatom állandóan az mp3-aimat, vagy a rádiót. Összességében véve többet vártam a telefontól, de azért nincs okom panaszra sem, ha értékelnem kellene akkor közepes minősítést adnék neki. Remélem segítettem azoknak akik még gondolkoznak a telefon vásárlásán. Elképzelhető azonban hogy ezeket a gondokat meg lehet oldani egy szoftver frissítéssel, persze ha van már megfelelő szoftver.



Szerző

tech.hu



Scroll to Top