A Japán-svéd vegyesvállalat ugyanis tegnap dobta piacra az amerikai T-Mobile hálózatán vadonatúj maroktelefonját, mely Európában a T707 típusjelet kapta. De térjünk vissza az óceánon túlra, ahol Equinox néven fogják emlegetni.
A készülék két kijelzőt (262 144 színű TFT) is kapott, melyeket karcolásmentes bevonattal láttak el. Az egyik kívül található (csukott állapotban) és 36x128, míg a belső 240x320 pixel felbontással büszkélkedhet. A beépített 3,2 megapixeles kamerával megörökíthetjük kedvenc pillanatainkat, és a fotó készítésének helyét a Geo Tagging funkcióval el is menthetjük. A belső memóriát 16GB kapacitásig ugraszthatjuk Memory Stick Micro (M2) kártya segítségével, ami akár hogy is nézzük, nem csekély.
A Sony Ericsson Equinox, ahogy az elődei is rengeteg szórakozással kapcsolatos funkcióval lett felvértezve. Segítségével megoszthatjuk képi és videó fájljainkat, blogolhatunk, elkészült fotóinkat utólag javíthatjuk, E-mailt küldhetünk, sőt a Track ID programnak köszönhetően néhány másodperc zenei anyag bejátszása után információt kaphatunk az előadóról, dalcímről és az album címéről.
Az amerikai megjelenés után nem tudni, hogy az európai debüt meddig várat magára, azt azonban már sejteni lehet, hogy 100 dollár feletti összeget semmi képen sem kérnek majd érte.