30 cm felett kitiltják az objektíveket az olimpiáról

2012. 06. 03.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Mindenkinek szabad lesz bevinni saját fényképezőgépét a Londoni Olimpiára, mégis korlátozni fogják az eszközök objektíveinek hosszúságát.

A Londoni olimpia sporteseményei kapcsán már több hír is felröppent, mely szerint korlátozni fogják a bevihető eszközöket. A döntés megszületett, az olimpiai játékokra bevihető fényképezőgépek objektíveinek hosszát 30 centiméterben.

Természetesen a korlátozás csak azokra vonatkozik, akik nem munkájukból adódóan látoganak ki a rendezvényekre, hanem rendelkeznek érvényes közvetítői engedéllyel, ami külön karszalaggal jár.

Miért ekkora a szigor?

Az Olimpiai Játékok szóvívője elmondta, hogy az utóbbi években számtalan olyan visszajelzést kaptak, melyek szerint sokan azért nem tudták élvezni a programokat, mivel a mellettük ülők, vagy túl hosszú fotós felszereléssel, vagy túl nagy kalappal rendlekeztek. Tehát a krlátozás nem csak a fotósokat érinti, hanem azon hölgyeket is, akik kalapban foglalják el helyeiket.

Arról, hogy a korlátozás milyen mértékben lesz betartava, még nincs információnk, annyi viszont biztos, hogy elkobzásra nem kell számítani.



Szerző

tech.hu



Scroll to Top