A BMW beelőzte a Google-t

2012. 07. 02.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Már nem a Google, hanem a BMW a legnépszerűbb márka egy csaknem 50 ezer fogyasztó megkérdezésével végzett globális felmérés szerint.

A Reputation Institute vállalati tanácsadó cég vizsgálata szerint a Google az egy évvel korábban elfoglalt első helyről a hatodik helyre csúszott, a BMW pedig a negyedikről az elsőre ugrott, megelőzve a Sony-t és a Disney-t. Az évente készített felméréssel 100 globálisan tevékenykedő óriásvállalat megítélését vizsgálják. Az idei adatok szerint a BMW reputációját elsősorban a német autógyártás egészét övező elismertség segíti. A német kocsik hírnevét jelzi az is, hogy a legjobb tíz között van a Daimler és a Volkswagen is. A Google már nem számít fiatalosnak és innovatívnak, a fogyasztók a beérkezett, átlagos informatikai óriásvállalatok között tartják számon a céget, amelynek megítélését ráadásul kikezdte a Yahoo, a Microsoft és az Apple ellen vívott konkurenciaharc.Ugyanakkor a Sony a Playstation több millió felhasználóját érintő adatvesztési ügye ellenére megőrizte a második helyet, a szakértők szerint azért, mert a japán cég évtizedek munkájával kellően erős márkát épített fel ahhoz, hogy a fogyasztók elnézzék a hibát - ismertette a felmérés eredményeit szerdán a Financial Times Deutschland című német üzleti lap.A legjobb tíz között az egyetlen új szereplő a Microsoft. A fogyasztók elsősorban a felelősségteljesnek érzett vállalatirányítást értékelik. A cég arculatának ezt az elemét az alapító Bill Gates jótékonykodása, társadalmi felelősségvállalási projektjei révén sikerült kiemelni - vélik a New York-i központú Reputation Institute szakértői.A nagy vetélytárs Apple a második helyről az ötödik helyre csúszott le, ami az alapító Steve Jobs halálát tekintve nem rossz eredmény - állapították meg. A márka megítélését a kínai beszállítók üzemeiben uralkodó körülményekről szóló sajtójelentések rontották a felmérés szerint.



Szerző

tech.hu



Scroll to Top