A dohányzás káros a Mac-re

2009. 11. 22.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Az Apple érdekes indokokra hivatkozva szívatta meg a vásárlóit: azt mondták, nem érvényes a garancia a meghibásodott ketyerékre, ha dohányoztak mellettük.

A Consumerist nevű oldalra küldte be két csalódott Apple-júzer a tapasztalatait - egymástól függetlenül. Mindketten egészen Steve Jobsig elvitték az ügyüket, és mindkettőjüket elutasították.

Az egyikük, Derek túlhevülési problémával vitte be az ügyfélszolgálatra a MacBookját, amin még egy év garancia volt. A júzer arra tippelt, hogy elromlott a ventilátor. Pár nap után felhívták a szervizből, hogy nem hajlandóak megjavítani a gépet, mivel a olyan háztartásban használták, ahol dohányoznak, és ezzel megsértették a garanciális feltételeket. Természetesen a pórul járt vásárló nem talált erre vonatkozó részt a szerződésben. Ezek után megjavította maga a gépet: szétszedte és sűrített levegővel kipucolta, azután már rendesen működött.

A másik panaszos, Ruth a fiának vette az Apple gépet. Amikor bevitte a szervizbe azzal, hogy nem működik, 48-72 órán belülre ígérték a javítást. Miután öt napig nem hallottak felőlük, felhívták őket, és azt a választ kapták, hogy a gépet nem lehet megjavítani, mert szennyeződött. Méghozzá cigarettafüsttel, amit az Apple-nél veszélyes biológiai anyagnak tartanak. Természetesen Ruth sem talált ilyesmit a szerződésében. További érdeklődésére később azzal magyarázták a hozzáállást, hogy a nikotin szerepel az OSHA (Occupational Safety and Health Administration) szerint veszélyesnek tartott anyagok listáján, ezért nem kötelezhetik arra egyik dolgozójukat sem, hogy olyan ketyerét javítsanak, ami veszélyes lehet az egészségükre. Többféle tanulság is levonható a történetekből. Egyrészt, megtudtuk, hogy a Mac is annak a környezetnek a része, amire káros a dohányzás. Másrészt, megtudtuk, hogy még az sem elég, ha alaposan elolvassuk a garanciális feltételeket



Szerző

tech.hu



Scroll to Top