A Gugli megmondja, hol van dugó

2011. 02. 24.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Mi vagyunk a negyedik ország Európában, ahol bevezették a Google forgalomfigyelő szolgáltatását, aminek segítségével számítógépről vagy mobilról is megnézhetjük, merre van dugó a városban.

Valós idejű forgalmi adatokat is lehet nézegetni az új szolgáltatásban, illetve előre is meg lehet nézni, hogy a korábban eltárolt adatok alapján várhatóan merre fogunk forgalomlassulásba (és anyázásba) botlani. Aki az aktuális forgalmi helyzetre kíváncsi, annak csak annyi a teendője, hogy a Google Maps-en kiválasztja a Forgalom réteget a jobb felső sarokban. (Ha nektek ez még nem látszik, vagy nem csinál semmit, akkor no para, most vezetik be folyamatosan az itthoni felhasználóknál.)Négyféle színnel jelölik a forgalom erősségét az egyes útszakaszokon, a zöld a jó, a sárga a lassú, a piros/fekete pedig a dugó. Ahol nincs kiszínezve az utca, arról a részről nem áll rendelkezésre adat.

No és hogy honnan veszi az adatokat a Gugli? Azt írják a közleményben, hogy a térképen megjelenített adatok "részben külső szolgáltatótól kapott – például GPS-szel felszerelt gépjárműflották mozgásából összesített –, illetve részben GPS-szel ellátott mobiltelefonokból származó anonim adatokra épülnek, melyek néhány percenként frissülnek." Ez a GPS-szel ellátott mobiltelefonokból származó anonim adat nem hangzik túl jól. Egyrészt, nekem aztán ne nézzék, hol vagyok, másrészt honnan tudják, hogy nem azért haladok borzasztó lassan az Andrássyn, mert éppen sétálva andalgok vagy bicajozok.Persze ha ettől eltekintek, tök hasznos lehet a dolog. Szerintetek is?



Szerző

tech.hu



Scroll to Top