Alvó doboz minden földi jóval

2010. 03. 31.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Voltál már úgy, hogy egy külföldi utazás során éjjel érkeztél és hirtelen nem találtál olcsó szállást? Én már jártam így és igazán kellemetlen volt holt fáradtan a reggelre várni, amikor is nekiindulhat az ember a városnak, hogy olcsó lakhelyet találjon magának.

Japánban már évekkel ezelőtt is léteztek pihenő konténerek, melyekbe némi aprópénz bedobásával lehetett bejutni és egy éjszakát eltölteni, ám sajnos ezeket az ideiglenes szálláshelyeket rendesen elhanyagolták a nehéz tisztíthatóságuk miatt. Most azonban egy fiatal emberekből álló tervezőcsoport megalkotta a tökéletes, futurisztikus „pihidobozt”.

Bizony tökéletes, hiszen az összes eddig felmerült problémát sikerült megoldaniuk koncepciójukkal, mely nem más, mint egy olyan átmeneti lakhely kialakítása reptereken, vasútállomásokon, és még ezer más helyen, ami eleget tesz az alapvető higiéniai előírásoknak, kényelmes fekhelyet biztosít és még szórakoztat is, ha arra van szükségünk.

A SleepBox tökéletes megoldást nyújt, hiszen fekhelyként egy puha polimerből és cellulóz szövetből álló ágyat találunk benne, mely használat után (tehát ha kiköltöztünk) automatikusan lecseréli az ágyneműt egy hengerelő szerkezet segítségével. A takarításnak ezzel még nincs vége, ugyanis egy csírátlanító UV lámpa is helyet kapott a „dobozban”, melynek feladata az utolsó lakó által „otthagyott” baktériumok és egyéb kórokozók elpusztítása, pontosan, ahogy az a kórházakból is ismert.

További tulajdonságként a szórakoztatást említeném meg, amiben szintén ott van a szeren a kis pihi boksz. A beköltöző találhat majd benne wi-fi kapcsolatot, egy beépített LCD tévét és mindenféle konnektort a notebookja használatához, telefon töltéséhez. Az átmeneti szállást kibérelhetjük majd akár egy negyed órára is, ha csak átöltöznénk, vagy megnéznénk a leveleinket, amik a repülés közben érkeztek, de ha úgy hozza a sors, akár egész éjszakára is beköltözhetünk, hogy másnap frissen és üdén indulhassunk a végleges szálláshelyünk felkutatására. Nem tudom, hogy Ti hogy vagytok vele, de szerintem szuper lenne ezeknek a design szempontjából sem utolsó pihenőknek az elterjedése.



Szerző

tech.hu



Scroll to Top