A Maximilian Büsser & Friends legújabb időmérőjének formáját egy harci repülőről mintázták, ami a Thunderbolt névre hallgat. A két számlapot tartó konzolocska tulajdonképpen a gép hajtóműveit formázza, melyek mindössze két információt osztanak viselőjükkel. Az egyik az idő múlását jelzi, míg a másik számlapról az óra élettartama olvasható le (Power reserve).
Ez utóbbi információ azért lehet fontos, mert az órába épített szerkezet mellőz mindenféle elektromos táplálást, ehelyett manuálisan felhúzható, tehát a mechanikát rugók működtetik. No, meg persze a fogaskerekek, melyek az óra házával együtt Titánból készültek, és természetesen 50 darab rubin foglalatban pörögnek, forognak. A váz egyébként 65 darabból áll össze, míg a szerkezet 311 komponenst számlál.
Amiről még nem beszéltem, az a két darab zafírból készült számlapvédő, melyeket állítólag egyetlen tömbből csiszolnak ki a szakemberek, természetesen gondos odafigyeléssel. Ezek után nem is csodálkozom az árcédulán, amin nem kisebb, mint 158 000 dollár díszeleg hívogatóan. Már akinek hívogató :o)
##212108##