Nem kifejezetten tech hír, de a geek faktor miatt semmiképpen nem mehetünk el mellette szó nélkül: lassan tényleg beteljesül a Virgin főnök Richard Branson álma. A világ első kereskedelmi célú űrközpontján, a Spaceport Amerikán ugyanis már az utolsó simításokat végzik.
A több területről is jól ismert milliárdos Új-Mexikóban felépített létesítményének tavaly októberben adták át a két mérföld hosszú kifutóját, a napokban pedig a hangár és a terminál is elkészült. Ezek adnak majd otthont az irányító helyiségnek, itt várakoznak a leendő “hobbiasztronauták” és persze itt parkol majd a SpaceShipTwo és a VSS Enterprise nevű járgány is.
Alant van két videónk, az első az idén májusban végrehajtott tesztrepülésről, alatta pedig a kifutópálya tavalyi átadójáról készült felvétel látható. Akinek felkeltette az érdeklődését a projekt, az a Virgin Galactic honlapján még több infót talál, illetve akár jegyet is válthat, ha van kéznél a matracba rejtve cirka 40 millió forintja.