Franciaországban macerás most töltögetni

2012. 01. 24.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Meghaladja a 700 ezret azon francia internetezők száma, akiket illegális letöltéseik okán figyelmeztettek a hatóságok. A friss adatok szerint 165 internetező már a harmadik fázisban van, az ő internetkapcsolatukat akár fel is függeszthetik.

2010 januárjában került bevezetésre Franciaországban az a kalózkodás elleni törvény, amely az ún. fokozatos válasz rendszerének bevezetéséről rendelkezik.

A három csapásként is ismert stratégia szerint az illegális letöltőket figyelmeztetésben részesíti a törvény végrehajtásával megbízott Hadopi-ügynökség, három eredménytelen figyelmeztetés után pedig a jogsértők magatartását az internetkapcsolat felfüggesztésével is szankcionálhatják. Az első figyelmeztetéseket 2010 októberében küldték ki.

A TorrentFreak beszámolója szerint a napokban nyilvánosságra hozott adatok szerint 2011 novemberéig mintegy 736 ezer első figyelmeztetést küldött ki a hatóság. Második figyelmeztetésben 62 ezer internetező részesült, míg harmadik értesítést 165 internetező kapott. Utóbbiak azok, akikkel szemben a Hadopi-ügynökség eljárást indíthat.

A jogsértőkkel szemben alkalmazható szankcióról a jogszabály értelmében bíróság dönthet, amely testület nagyobb összegű pénzbüntetést szabhat ki a jogsértőre, de súlyosabb esetben akár az előfizető internetkapcsolatának egy évig terjedő felfüggesztését is elrendelheti.

A kalózkodási hírekkel foglalkozó portál szerint a Hanglemezkiadók Nemzetközi Szövetsége (IFPI) a héten teszi közzé friss kutatását, amely a kalózkodás elleni intézkedés zeneiparra gyakorolt hatásával is foglalkozik majd.

A Numerama oldalra hivatkozva közölt adatok szerint az IFPI tanulmánya pozitív irányú változásokról fog írni. A hír szerint a jogszabály hatására 22,5 százalékkal többet vásároltak a francia fogyasztók az iTunes-on, és legális leöltéseiknek köszönhetően 13,8 millió euróval járultak hozzá a gazdaság élénkítéséhez.



Szerző

tech.hu



Scroll to Top