A specifikációkról már korábban írtunk, bár akkor még nem tudtunk mindent. Mostanra már van specifikáció listánk is, illetve olyanokat is tudunk a korábbi infók mellett, mint hogy ezen is rajta lesz a Nokia ingyenes navigációja, az Ovi Maps.
Sőt, a legfrissebb Ovi Maps bétáját is le lehet majd tölteni rá a Nokia Beta Labs-ból, ez azért lesz jó, mert ebben már 85 város közlekedési infói is benne lesznek, valós idejű forgalmi adatokkal, biztonsági kamera riasztásával, benzinkutak elhelyezkedésével és sebességkorlát-figyelmeztetésekkel. Nemrég érkezett a hír, hogy elindult a szállítás és az előrendelések teljesítése, és elvileg az elkövetkező hetekben széles körben is elérhetővé válik a Nokia N8.