Az már biztos, hogy a kis tablet Android alapokon nyugszik majd, amin nem is csodálkozom, hiszen ez az op. rendszer az elmúlt időszakban igen komoly eladási és felhasználási statisztikákat mutat. Processzorként feltehetően a többihez képest jóval alacsonyabb fogyasztású ARM chipet kapta. Kijelzője is szakított a hagyományokkal és a manapság nagy sikernek örvendő Super AMOLED (hasonlóan, mint a Samsung Wave és Galaxy S telefonok) képernyővel büszkélkedhet, méghozzá 7 colos méretben.
Amit még biztosan tudni lehet, hogy lesz 3G-s támogatás, Wi-Fi, valamint Samsung Apps támogatás. Sajnos az op. rendszer verziója még nem ismert, ám borítékolom, hogy Android 2.1, vagy az új Android Froyo (2.2) ketyeg majd rajta. A megjelenést ez év augusztusára datálják és a dél-koreai SK TELECOM kínálatában debütál, ám az ára egyelőre nem ismert.