London 2012 - Minden készen áll a megnyitóra

2012. 07. 28.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az Olimpiai Stadionban gyakorlatilag már minden fűszál készen áll a nem egészen két óra múlva kezdődő ünnepélyes megnyitóra a XXX. nyári ötkarikás játékokon, Londonban.

Az biztos, hogy teltház, 80 ezer néző előtt rendezik meg a 27 millió fontos (közel tízmilliárd forintos) költségvetésből létrejött ceremóniát. A világ legnagyobb sporteseményét hivatalosan II. Erzsébet királynő nyitja majd meg, de azt még mindig nem lehet tudni, ki gyújtja meg az augusztus 12-éig égő lángot, a játékok egyik szimbólumát. A brit uralkodó az első, aki két olimpiát is megnyithat: az 1976-os montreali olimpia is az ő szavaival rajtolt el hivatalosan, mivel Kanada a Brit Nemzetközösség tagja, így ott is a királyi család joga volt megnyitni az eseményt. Érdekesség, hogy II. Erzsébet férje, Fülöp herceg - hasonló okokból - az 1956-os melbourne-i játékokat nyithatta meg. London - 1908 és 1948 után - rekordot jelentően harmadszor lehet olimpiai házigazda. A megnyitó magyar idő szerint 22 órakor kezdődik, és csaknem háromórás lesz. A stadionban már felállították az első jelenet színpadát, amely egy vidéki angliai tájat jelképez, két kis házzal, füstölgő kéményekkel, vízikerékkel, kis rétekkel, virágos kertekkel. A nézősereg gyűlik, néhány ezren máris elfoglalták helyüket a lelátón. Az égbolt felhős, kissé hűvös van, és olykor feltámad a szél.



Szerző

tech.hu



Scroll to Top