Lopás elleni riasztó

2010. 04. 23.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Szeretjük a Japán székhelyű Thanko termékeit. Jó néhány darabról be is számoltunk már nektek az USB-s kütyüik knálatából, melyeket most a notebook őr követ a sorban, melynek mindössze annyi a feladata, amit a cím és a neve is sugall.

Megvédi hordozható számítógépünket a briganti, betyár tolvajok ellen, ha munkahelyünkön elhagyjuk az asztalunkat, rajta értékes laptopunkkal. A védelemhez mindössze csatlakoztatni kell az eszközt a hordozható masina USB portjához, áttolni a gombot off állásból on-ra és már védett is a sokat érő készülékünk.

Ahogy a gyártó/forgalmazó oldalán olvastam, a kütyü biztos védelmet ígér, hiszen amikor elemelnék notinkat, az USB kábel kihúzódik a foglalatból, ezáltal máris beindul a riasztási hercehurca, őrült sipákolás képében. Remek! A kis eszközt kiállításokra, boltok bemutatótermeibe is ajánlja a gyártó, hiszen ezeken a helyeken általában sok, sokat érő eszköz van kipakolva bemutatás céljából és az ott álló személyzetnek nem mindig van lehetősége árgus szemekkel figyelni a kiállított darabokra.

Egyetlen kérdés merült csak fel bennem, mi van akkor, ha a tolvaj egyszerűen kikapcsolja a kis strázsát, mert éppen ismeri és tudja, hogy az biza lebuktatja, ha nem „cirkunveniálja”? Nos, a válasz egyszerű. A beépített kis szenzor figyeli a 2 méteres környezetében előforduló mozgást is, így a titkon megközelítés szinte lehetetlen. Kérdés persze, hogy ez mennyire működik. Mindenestre a Thanko USB Alarm mindössze 17 dollár értékű yenért kapható, így egy próba nem fog anyagi romlásba vinni minket.



Szerző

tech.hu



Scroll to Top