Márciusra várják az iPad 3-at

2012. 02. 03.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Erősebb CPU és LTE támogatás szerepel a friss iPad 3 pletykák élmezőnyében. A bemutatóra egyesek szerint már márciusban sor kerülhet.

A már tavaly is nagyon várt iPhone 5 körüli pletykákról beszámoltunk a minap, a következő Apple okostelefont egyes értesülések szerint idén nyáron bemutathatják. A másik sikertermék, a táblagépek kategóriájában továbbra is uralkodó iPad következő generációja körül is felfokozott az érdeklődés, az iPad 3-at már márciusban piacra dobhatják.

Legalábbis a jó presztízsű Bloomberg hírügynökség így tudja, elsősorban a gyártói oldalon található forrásaikra hivatkozva. A márciusi rajt mellett három további információmorzsa bukkant fel:

jobb kijelző erősebb CPU 4G/LTE támogatás

Ezek közül egyik sem számít bombameglepetésnek. A jelenlegi csúcsmodellnek számító iPad 2 kijelzője 1024x768-as felbontású, az újabb táblagépek ennél magasabbat tudnak már, a CES-en bemutatott Toshiba Excite X10 például 1280x800-as. Régóta visszatérő pletyka amúgy, ami a közelmúltban néhány iTunes ikon kapcsán megerősíteni véltek, hogy Retina kijelzőt kap az iPad is.

Ami a gépben dolgozó CPU-t illeti, az iPad 2-be épített 1GHz-es kétmagos Apple A5 processzort négymagosra cserélik vélhetően, a Bloombergnek ezt két forrás is megerősítette. Az új generációs hálózatokra (LTE) is felkészítik a tabletet.



Szerző

tech.hu



Scroll to Top