MikroszkópikuS ANYO

2009. 08. 20.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
usb mikroszkóp 2 Ha USB-ből mindent lehet, miért ne lehetne értelmeset is? A mikroszkóp mindenképpen az. Említettem már, hogy nekem van egy? No, kérdezzétek meg mleczek jómunkás kollégát, mennyire okos lett tőle, ugyanis vég nélkül nála van a cucc, de most már vissza fogom kérni, hogy én is láthassam a csodákat.

Az én gépem jó sokat tud, olyan 300, vagy 400 szoros nagyítást, ami egy kicsit már túlzás is. A Sanyo most megjelent mikroszkópja megelégszik a 150-szeres szorzóval, ami bőven elég ahhoz, hogy belepillantsunk környezetünk felépítésébe, szerkezeti szinten is. Míg az én készülékemet főleg hitelesítésre, szakértői vizsgálatokra használják, a Sanyo gépe láthatóan szórakoztatásra, és tanulásra készült.

Az enyém csöppet sem ergonomikus, inkább egy cső, amit marokra fogva irányítunk a céltárgy fölé, ám Sanyikáénak van rendes állványa, és egy vizsgáló tálcája is. Különböző kiegészítőkkel kapjuk, amikkel akár a fogainkat, vagy fülünket is megvizsgálhatjuk, mert persze őt is kézbe lehet fogni, ha a helyzet úgy kívánja. Az enyémmel összehasonlítva a tervezést, szemmel láthatóan jobban ügyeltek a dizájnra, és a kényelemre is.

A LED megvilágítás mindkettőjüknél alapfelszerelés. Az ára 140 dollár körül van, de még csak japánul.Elnézegetve nagy kedvet kaptam a vizsgálódáshoz, eléggé kéne a cucc, már csak azért is, mert mlaczek mélyen kussol az én jós(z)ágomról.

>


Szerző

tech.hu



Scroll to Top