Óriási veszteség a HP-nál

2012. 08. 24.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
A tegnapi nap folyamán megjelent HP üzleti eredmények mindenkit lesokkoltak.

 

A Hewlett-Packard üzleti évének harmadik negyedévében 8,85 milliárd dolláros (mintegy kétezer milliárd forintos) veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. A probléma hátterében a romló PC-eladási mutatók állnak, amiket a gyártó a szolgáltatási bevételekkel ellensúlyoz. A csütörtöki közlemény szerint a cég nettó árbevétele több, mint 5 százalékkal csökkent, de így is ez a szám 6500 milliárd forint. Két évtizede nem volt ekkora a veszteség a HP-nál.

Úgy tűnik Meg Whitman, a vállalat vezetője bizakodó. A gyorsjelentés után közleményben intette türelemre a befektetőket. mely szerint a cég komoly szerkezeti átalakításokon megy keresztül. A költséghatékonyság és a veszteségek csökkentése érdekében a HP a dolgozók 8 százalékától válik meg 2014 végéig. Ez 27 ezer munkavállaló munkaviszonyának megszűnését jelenti, melynek pénzügyi hatása már 2013-ban látszani fog.

Habár a befektetőket türelemre intik, a  gyorsjelentés közzétételét követően a HP részvényeinek árfolyama 4 százalékkal, 18,35 dollárra esett. A cég papírjainak értéke ebben az évben eddig 25 százalékkal csökkent

 

 



Szerző

tech.hu



Scroll to Top