Ám valószínűleg sokaknak lapul még az otthonában itt-ott megbújva egy-egy magnókazetta, melyen gyerekkori kedvenc zenéit, vagy éppen saját előadásában felvett melódiáit tárolja. Mivel a fejlődés úgy hozta, a lejátszásukhoz szükséges hardverek szinte teljesen eltűntek a háztartásokból, így maximum a fiókok mélyén porosodnak ezek a nagyszerű emlékek. Eddig!
Az Ion Tape Express segítségével ugyanis könnyedén alakíthatjuk mp3 fájlokká a régmúlt hangjait, legyen szó a nagyi kedvencéről, apu felvett Poptarisznyáiról (a 80-as évek kedvenc rádióműsora volt B. Tóth Lászlóval) és még sorolhatnám.
Használata egyszerű. Először is az úgynevezett EZ Tape Converter nevű programocskát kell felpakolni a számítógépünkre, mivel ez fogja digitalizálni a valós időben bejátszott hangokat. Miután a készüléket USB kábel segítségével pároztattuk a computerhez, nincs más dolgunk, mint megnyomni a PLAY gombot és elindítani a rögzítést a Tape Converterrel. Akárhogy is nézem, 55 euró nem olyan sok érte, hiszen némelyeknél felbecsülhetetlen értékű „zenei kincsek” bujkálhatnak.