Sikeres volt a kínai villanybusz bemutatkozása

2012. 07. 31.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
A kínai BYD cég eBUS-12 típusú villanybuszának budapesti próbaüzeme után a szakértők úgy kalkulálták, hogy ez a jármű negyedannyi energiát sem fogyaszt, mind a dízelmotorral szerelt autóbuszok

Az eredmény a környezetvédő szervezetek szerint a vártnál is sokkal kedvezőbb, annak ellenére, hogy a nagy meleg miatt a busz klímaberendezését is szinte folyamatosan üzemeltetni kellett. A komoly teljesítmény részben annak köszönhető, hogy a villanymotor hatásfoka eleve jóval nagyobb, mint a dízelmotoré. A villanybusz további előnye, hogy fékezéskor és lejtmenetkor energiát táplál vissza, ellentétben a dízelbusszal, amely ezekben az esetekben energiát használ fel. A budapesti közlekedésben különös jelentőségű, hogy a villanybusz üresjáratban nem fogyaszt energiát. Ezzel szemben a BKV dízelbuszai gyakran üzemanyaguknak több mint 30 százalékát álló helyzetben égetik el, vagyis a megállókban, a végállomásokon, a piros lámpáknál, a zebrák és egyes útkereszteződések előtt, valamint a dugókban. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV július 9-én közölte, hogy több héten keresztül egy elektromos meghajtású autóbuszt tesztel Budapesten, az utasok a dél-budai térségben, valamint a belvárosban vehették igénybe az alternatív meghajtású járművet. Az eBUS-12 a legkorszerűbb akkumulátoros hajtásnak köszönhetően egy feltöltéssel 250 kilométer megtételére is képes, a végsebessége pedig eléri az óránkénti 70 kilométert.



Szerző

tech.hu



Scroll to Top