Szállj versenybe Nico Rosberggel

2012. 07. 25.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Az Allianz ebben az idényben indította el Drive Master elnevezésű játékát, amelyben Nico Rosberggel mérhetik össze magukat a száguldás szerelmesei.

Pénteken veszi kezdetét a 2012-es Forma 1TM ENI Magyar Nagydíj Mogyoródon. Magyarország először 1986-ban adott otthont a száguldó cirkusznak, idén pedig immár 27. alkalommal mérik össze erejüket a versenyzők a Hungaroring összesen 306.630 kilométernyi pályáján. A versenysorozat 11. futamán az Allianz a Forma1™ kiemelt partnereként ismét megragadja az alkalmat, hogy a magyar közönség figyelmét is felhívja a közlekedésbiztonság kiemelkedő jelentőségére.

Az Allianz több mint egy évtizede kiemelt partnere a Forma1™-nek, s ennek köszönhetően egy olyan globális közönséggel kerül kapcsolatba, amely rendkívüli érdeklődést mutat a gépjármű-technológia és az autóvezetési készségek iránt. 2010 óta, a Forma 1 hivatalos biztonsági és orvosi autón megjelenő egyedülálló márkajelzés által, a kockázatkezelés és közúti biztonság fogalma nyilvánvalóan kapcsolódik az Allianz jelenlétéhez a Forma 1TM pályáin világszerte.

Az idén az Allianz Drive Safely weboldalán és Facebook oldalánelindított Drive Master játék pedig további izgalmakkal szolgál a Forma1TM rajongói számára, akik a játék segítségével tesztelhetik vezetési képességeiket. Az alkalmazás lényege ugyanis, hogy a játékosoknak, autóikat a megfelelően célba juttatva, meg kell dönteniük Nico Rosberg köridejét.



Szerző

tech.hu



Scroll to Top