Számítógépek szuperhőse

2011. 02. 18.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Figyelem, a következő cikkben rendkívül nagy számok fordulhatnak elő! ;)

Most nem a japánok, nem is a kínaiak, hanem az amerikaiak, pontosabban Barack Obama elnök tervezi egy új szuperszámítógép létrehozatalát. Sőt, ide lassan már ez a szó sem elég, szóval szorozzuk meg ezerrel és nevezzük "kiloszupernek".

Múlt héten három napon átolvashattunk itt, a Tech.hu-n Watsonról, aki két agymesterrel mérte össze a tudását. Egy hozzá hasonló, de sokkal erősebb vasat kalapáltatna össze Obama úr mintegy 253 millió dollárért, amiből az elnök 126 millát biztosítana, a National Nuclear Security Administration 36-ot, míg a fejlesztést végző Nemzeti Energiaügyi Minisztérium 91 milliót adna bele. Obama a pénzen kívül lényegében egyetlen szakmai észrevétellel járult hozzá a projekthez: az elkészülő masina legyen ezerszer jobb a jelenlegi csúcsgépnél.

Tianhe-1A

De nézzük is meg, hogy mit terveznek az urak. Ma a világ legokosabb számítógépe a kínai Tianhe-1A, amit az IBM-nél most készülő Mira hivatott lenyomni, de ha Obama tervét elfogadják, akkor a még csak tervrajzon sem lévő kicsike lesz a dobogó tetején. A mostani “vetélytársaknál” a számítási teljesítmény pár petaflops, azaz ezerszer egymilliószor egymillió számmal tud dolgozni másodpercenként. A tervek szerint a "kiloszuper" gép számítási teljesítményét már exaflopsban mérnék (a peta ezerszerese).

Na már most ezek az adatok olyan hatalmasak, hogy per pillanat még nem igen lehetne egy ilyen gépet összehozni, mert több megoldatlan problémát kell még áthidalni, pl. fogyasztás, processzormagok stb. Tehát a Tianheés a Mira még sokáig a trónon maradnak majd, mivel 2020-nál előbb nem várható az Obama által is áhított új csodagép.



Szerző

tech.hu



Scroll to Top