Kétszer is foglalkoztunk már a Tobii nevű céggel, ami azon fáradozik, hogy az eye-tracking megoldásokat tökéletesítse és a hétköznapi szórakoztató elektronikai termékekbe is beépítse. E törekvésük legfontosabb eredménye a szemmel vezérelhető laptop, amit élőben is demóztak már működés közben. Bár a technológián még nyilvánvalóan sokat kell dolgozni, üdítő, hogy a különféle marketing és piackutató cégek után lassacskán mi, mezei felhasználók is élvezhetjük a szemkövetés által jelentett előnyöket.
A Tobii ennek demonstrálására elkészítette az Asteroids nevű árkádjáték szemmel irányítható verzióját. Célozni és lőni is a szemünkkel tudunk, bár hogy utóbbit hogyan kivitelezzük, azt nem igazán árulja el a Tobii közleménye, a lenti videón is inkább a diszkrét sörözéstől igen vicces hangulatba kerülő fejlesztők bolondériázása dominál. A technológia tökéletesítésének és elterjedésének (ha nem is feltétlenül a játékiparban) mindenesetre drukkolunk.