Top 10 alkalmazás Windows 10-es PC-kre - II. rész

2015. 09. 07.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Cikkünk első részében megemlítettünk néhány olyan, ingyenes programot, amelyek a telepített Windows 10-en jó szolgálatot tehetnek nekünk kiegészítve az alap rendszer funkcionalitását. Következzen a Top 10-es lista második fele. Cikkünk előző része itt olvasható. Skype asztali alkalmazás A Skype felhasználók millióinak teszi lehetővé azt, hogy egy internet-kapcsolat segítségével ingyenes videó és hanghívásokat tegyenek, sőt, amióta a Microsoft felvásárolta a Skype-ot, ezek a szolgáltatások még inkább a Windows részeivé lettek, bár az asztali alkalmazást még mindig külön le kell tölteni. A program rengeteg eszközön és platformon elérhető, bár a Windows 10-re szánt modern alkalmazást, amely még a 8.x verziókhoz letölthető volt, nem fogjuk megkapni. Rainmeter A fenti program az egyik legismertebb és talán leginkább népszerű program azok számára, akik szeretik tuningolni a Windows felületét - ez a Windows 10 alatt azért is lehet vonzó, mert a Windows 7-ben jelen lévő asztali minialkalmazások (gadget / widget) már a 8.x széria óta nem támogatottak. A Rainmenter segítségével pontosan nyomon lehet követni a rendszer állapotát, adatforgalmunkat és még akár időjárás-előrejelzést is varázsolhatunk asztalunkra számos egyéb funkció mellett - igazából csak a képzeletünk (és a RAM memória mennyisége) szabhat határt elképzeléseinknek. Paint.NET Akiknek a Photoshop túl drága és professzionális, a GIMP pedig nehezen kezelhető, azok számára ideális választás lehet a Paint.NET. A szerkesztendő képek közötti navigációt élőképes előnézettel, füleken keresztül teszi lehetővé, rétegeket is képes kezelni, illetve a beépített különleges effektusok is ingyenesen elérhetők számunkra. A program frissítése - amenniyben engedélyezzük - is csak néhány kattintásunkba kerül, így mindig a legújabb, naprakész verziót használhatjuk. Notepad++ A Jegyzettömb alkalmazás a Windows 10-ben is jól tud jönni, de a Notepad++ az abban található funkciókat kicsit kibővítve kínálja. A leginkább szembetűnőbb tulajdonsága a füles fájlmegjelenítés, így egyszerre több dokumentum is nyitva tartható - sőt, azt is be lehet állítani, hogy rendszeresen mentse az aktuális munkánkat, így ha véletlenül bezárunk valamit, a program újbóli megnyitásával ugyanott folytathatjuk, anélkül, hogy elveszne a munkánk. A program beállításait felhőtárhelyünkre (OneDrive, Google Drive) elmenthetjük, így a személyre szabott beállításaink egy újratelepítéskor sem vesznek el. VLC for Windows Az ingyenes és nyílt forráskódú médialejátszó kiváló alternatívája lehet a beépített Windows-os médialejátszónak: mindenféle kodek telepítése nélkül elboldogul az elterjedt formátumokkal, kezeli a feliratokat, illetve a több hangsávval rendelkező video-állományokat. (A képen az alkalmazás azon verziója található, ami a Windows 10-re került portolásra, letölthető a Windows Áruházból, szintén ingyenesen.) forrás: NeoWin.net


Szerző

tech.hu



Scroll to Top