Szövegkiemelő az internethez

2015. 03. 12.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Időnként az internet már olyan, mint egy iratokkal, újságokkal és egyéb dokumentumokkal telehalmozott asztal, melyen a legapróbb fecniig minden papír tartalmaz értékes információt. Ennek a hatalmas zűrzavarnak az átlátásában lehet segítségünkre a Pith.li. Amikor nekilátunk ezt a rengeteg tartalmat rendszerezni vagy csak átlátni, nagyon könnyen eltölthetünk vele hosszú órákat, akár napokat is. Ekkor még azonban bele sem gondolunk abba, hogy az egésznek a legvalószínűbb végkimenetele az, hogy miközben megjegyezzük magunkban, hogy ennek még sok hasznát vehetjük a jövőben, elmentjük valahol a végtelen adattárunkban már korábban eltárolt másik több ezer hasonlóan hasznos dolog közé, és megfogadjuk, hogy ezt bizony nem fogjuk elfelejteni. Ilyenkor biztos eszébe jut mindenkinek, hogy milyen hasznos is lehetne egy online szövegkiemelő, amit a pith.li hamarosan a kezünkbe is fog adni. “Mi akarunk lenni a tudásmenedzsment rendszeretek” - fogalmazta meg az antverpeni startup egyik alapítója a Wirednek adott interjújában. A rendszer működése nagyon egyszerű. Első lépésként megadunk a Pith.li oldalon egy URL-t, és az ott található tartalomból kiszűr nekünk minden részletet úgy, hogy csak a tiszta szöveg maradjon. Utána a kurzort kiemelőként használva bejelölhetjük a legfontosabb szövegrészeket, ami a képernyő bal szélén egy kis dobozban külön meg is fog jelenni, és közben még saját jegyzeteket is írhatunk a margóra. A lényeg az lenne, hogy a végén könnyedén összeállítható egy dokumentum az általunk összeszedett dolgokból, amit megoszthatunk másokkal is. Ugyan voltak már eddig is hasonló eszközök, mint például az Evernote, viszont ez mindegyiknél sokkal egyszerűbb, nincs benne egy rakás extra, ez szimplán csak egy digitális szövegkiemelő. Állítólag be lehet majd állítani egy időintervallumot, amely elteltével az olvasatlan jegyzetek törlődnek, ezzel megszabadítva minket a végeláthatatlan adathalmazoktól. A tervek közt szerepel továbbá még az is, hogy létrehoznak csatornákat, így ha mondjuk a gazdasággal kapcsolatos kiemelt tartalmakat szeretnénk olvasgatni, könnyedén rászűrhetünk majd a rendszerben. A cég alapítói azt szeretnék elérni, hogy az évek során megtépázott memóriánknak nyújtsanak egy kis online segítséget, és ezen felül a hasznos, illetve releváns tartalmakat is könnyedén megtalálhassuk az egész világhálót szépen lassan ellepő kakiban. Egyelőre sajnos nem érhető el mindenki számára ez a szolgáltatás, azonban beta-meghívók igényelhetők a pith.li oldalon.


Szerző

tech.hu



Scroll to Top