Szupergép vs. Emberek: 1-0

2011. 01. 14.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Hamarosan kiderül, hogy az ember vagy a számítógép az okosabb - legalábbis egy adott kvízműsorban. A vetélkedő februárban zajlik majd, de egy bemelegítő meccset már lejátszottak a versenyzők.

Ahogy azt Ügynöknőnk korábban megírta, újabb területen méri össze tudását ember és gép. A csatamező egy népszerű tévé-kvízműsor lesz, a Jeopardy, ahol a résztvevőknek több kategóriában kell helytállniuk. A sikeres szerepléshez otthon kell lenni történelemben, irodalomban, tudományokban, de a lexikális tudás mellett a logikai érzéknek is a helyén kell lennie. Aki a legtöbb pénzzel zárja a vetélkedőt, az nyert.

A Jeopardy februárban rendhagyó adással jelentkezik majd, melyben az embereket két, korábban rendkívül sikeres Jeopardy-játékos képviseli, a számítógépeket pedig az IBM turbómasinája, amit a cég alapítója után Watson névre kereszteltek.

Watson - Fotó: Dan Nosowitz

A két napos battle tétje a presztízs mellett is igen komoly: a győztes egymilliót visz haza, a második helyezett 300 ezer dollárral, a harmadik pedig 200 ezer dollárral gazdagodik. Természetesen Watson minden nyereménye jótékony célra megy és a két úriember is eladakozza a nyereménye felét.

Bár maga a hivatalos “ütközet” csak február közepén lesz, egy bemelegítő-felhozó meccsen már túl vagyunk, és a Popular Science részletes beszámolója szerint Watson magabiztos győzelmet aratott.

A gép verte a mezőnyt - Fotó: Dan Nosowitz

Az IBM üdvöskéje 4400 dezsővel zárt, míg humán ellenlábasai közül Ken Jenning 3400, Brad Rutter pedig 1200 dollárt hozott össze. Watson a Gyermekkönyv Címek kategóriában bizonyult a leggyengébbnek - ahogy Rutter megjegyezte, biztos azért, mert neki nincsenek gyerekei.

A hivatalos "csatára" február 14-ig kell várni, természetesen annak az eredményéről is beszámolunk majd. Ti kinek drukkoltok?



Szerző

tech.hu



Scroll to Top