Telefon, vagy Skype, esetleg mindkettő?

2010. 04. 09.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Nos, úgy néz ki, hogy hamarosan ingyenesen beszélgethetünk ismerőseinkkel, ugyanis a Windows mobilok után Androidra és Blackberryre is elkészítették ezt a remek alkalmazást.

Voltál már úgy külföldön, hogy akár minden nap megosztottad volna a nyaralás élményeit szüleiddel, barátaiddal, de sokalltad a roaming díjat? Legutóbbi három hetes utazásom során rengetegszer gondoltam rá, hogy de jó lenne egy olyan lehetőség, amin keresztül ingyen tarthatom a kapcsolatot az otthoniakkal. Nos, ez már nem álom.

A Skype Mobile ugyanis már elérhető Androidot futtató és Blackberry készülékeken is, hála az ingyenes kommunikációt lehetővé tevő vállalatnak. A kis applikáció segítségével akár Wi-Fi, akár 3G-s kapcsolaton keresztül is elérhetők lehetünk a világ bármely pontján, legyünk akár egy párizsi kávéház teraszán, vagy a velencei karneválon, és még sorolhatnám a helyszíneket. Az alkalmazás előnye, hogy hívásaink a Skype hálózatába ingyenesek, míg a normál nemzetközi telefonszámok tárcsázása esetén jóval alacsonyabb percdíjakkal beszélhetünk, mint egyébként. Hátránya viszont, hogy egyelőre csak a Motorola Droid, a HTC Droid Eris, és a Motorola Devour a támogatott készülékek, már ami az Android piacot illeti. Ezen felül, ha jól értelmezem, ma még csak a Verzion vezetéknélküli hálózatán működik a dolog, ám remélhetőleg a szolgáltatók száma bővülni fog. Jómagam ebben bízom, és nagyon remélem, hogy egyre több készüléken totyog majd a programocska. Az esély meglehet rá.



Szerző

tech.hu



Scroll to Top