A színe hozott némi balszerencsét Oscarnak, de végül jól alakult a történet, még világhírre is szert tett a kis jószág. Háromnegyed éve történt, hogy elaludt egy búzamezőn, és egy kombájn hasított el fölötte, ami levágta a két hátsó lábának alsó részeit. Az állatorvosa, Peter Haworth felvette a kapcsolatot egy másik szakemberrel, Noel Fiztpatrickkel, aki éppen egy vadonatúj technológián, bionikus macskalábakon dolgozott. Arra jutottak a konzultáció során, hogy Oscar pont ideális jelölt lenne első tesztalanynak. Először megoperálták, és fémet építettek a csont helyére, amit szerencsére befogadott a test, és nem fertőződött el.
##209865##
Mikor begyógyultak a sebek, Oscar lábára erősítették a művégtagokat, amiknek a végére rugalmas anyagot tettek, hogy természetesebben tudjon mozogni. A doki annyira odafigyelt a részletekre, hogy nem akart barna műlábat tenni a fekete cicára, ezért fekete ragasztóval borított be a gumit. Amint a videón is látszik, Oscar az első perctől kezdve teljesen jól tudja használni az új lábakat. Úgy néz ki, még tévészerepet is kap, méghozzá a BBC hamarosan induló "A bionikus állatorvos" című dokumentumfilm-sorozatában.