Asus Prémium

2009. 07. 28.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Jómagam sosem tartoztam azok közé az emberek közé, akik rögtön „hárdvert” cserélnek, ahogy megjelenik egy újítás. Ám az Asus hosszú hallgatás után egy olyan alaplappal jött elő, amin már érdemes elgondolkozni. Mert bizony jelen cikkem tárgyának újdonsült tulajdonságai borogatják az eddigi trendet rendesen.

Ahogy a címből is kiderülhetett, bizony egy Asus termékről van szó. Méghozzá a P6X58 prémium kategóriájú alaplapról, melyben olyan újdonságokat fedezhetünk fel, amiktől egyenesen letesszük majd a hajunkat.

Az Asus P6X58 alaplapba Intel Core i7 processzor lesz tuszkolható, illetve DDR3-as memóriákból hat darabot dolgoztathatunk majd egyszerre. A nyákon helyet kapott három PCI slot is, melyből a fehér csak nyolcszoros, míg a kék társai 16x sebességre képesek.

Ám mégsem ezek miatt kerülhetett tech rovatunkba ez a kis lapka. Ami szerintem inkább forradalmian újdonság, az a fájlok másolásának sebességét vezérlő mindenféle „bigyók”. Gondolok itt főleg az alaplapra integrált USB 3.0 csatlakozókra, melyekből kettőt is találunk majd a már megszokott négy USB 2.0 mellett. Az új szabvány 295MB/s sebességre képes, ami az adatmásolás olimpiáján a dobogó legfelső fokára emeli az alaplapot.

Az újítások azonban itt még mindig nem értek véget. Az alapra biggyesztettek még egy két gigabites hálózati vezérlőt, egy nyolccsatornás audió kimenetet, illetve hat darab SATA 3.0 Gb/s és egyetlen IDE csatlakozót. HDD csatlakozás szempontjából a fő különlegesség a plusz két SATA 6 Gb/s slot, amit eddig nem láthattunk más alaplapokon. Meg kell hagyni, nem tétlenkedett az Asus. Én már csak arra lennék kíváncsi, hogy mindezt mennyiért tehetjük majd magunkévá, illetve, hogy mikor. Abban már most biztos vagyok, hogy nem lesz olcsó.



Szerző

tech.hu



Scroll to Top