Billentyűs hűtő

2010. 04. 02.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
És még állvány is. Mindezt a három tulajdonságot foglalja magában ez a szerkezet, mely a laptop felhasználóknak szól.

Az egészet úgy kell elképzelni, mint egy laptopot, aminek az LCD-je helyén egy ventilátor található. És ezt még hátulról megtámassza egy támasztó, hiszen ide kell felrakni rá a topot. Így az LCD szinte már szemmagasságban lesz velünk.

A ventilátor a laptoptól nyeri az energiát egy USB kábelen keresztül. Ugyanezen kábelen át kommunikál a billentyűzet is a géppel. Kialakítása miatt csak sík terepen kényelmes a használata, a combunkra állítva nem hiszem, hogy megállna. A billentyűzet megfelel egy átlagos laptopénak. Emellett még két darab extra USB portot is elrejtettek a jobb oldalon, hiszen mint tudjuk, sosem elég belőlük. Az állvány 10"-től 14.1"-ig képes a gépeket elviselni magán.

Súlya alig több mint egy kilogramm, és összecsukva egy vékonyabb gép méretével egyezik meg, tehát ha van még egy kis hej a táskában, akkor még el fog férni mellette: 290 x 230 x 30mm. Csak fekete színben kapható, és 62 dollárt kérnek el érte. Aki szeretné kímélni a gépét a hőtől, és a billentyűzetet is, annak mindenképpen megérheti ez az eszköz.



Szerző

tech.hu



Scroll to Top