Noti kicsiknek a PeeWee gondozásában

2010. 04. 02.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Kis gyerkőcöknek készített hordozható számítógépet a PeeWee, ám ne gondoljuk, hogy ennek megfelelően a készülék tudása ezzel egyenesen arányos. Sőt!

A fent említett gyártó 10 colos masinája főleg a 4 és 8 év közötti korosztályt célozza, tehát be kell látni, hogy nem lehet elég korán kezdeni a computerrel való ismerkedést. Ám azt is érdemes megemlíteni, hogy kis noti tudása nem éppen gyerekjáték, ugyanis felszereltsége nem igazán tér el a nagyoknak készült eszközökétől. A ketyerében ugyanis egy Intel Atom N450 processzor szolgáltatja a kraftot, nem kevesebb, mint 1GB DDR2 memória támogatásával, továbbá a tökéletes vizuális megjelenítésről az Intel GMA3150 grafikai chipje gondoskodik. A kijelző mérete 10 col, felbontása pedig 1024 x 600 pixel, ami szintén nem számít rossznak.

Az internet használatához Ethernet és Wi-Fi áll rendelkezésre, külső motyókat pedig a Bluetooth 2.0 kapcsolat és USB segítségével párosíthatunk a masinához. Természetesen webkamera is található a képernyő felső káváján, mely mindössze 1,3 megapixeles, de szerintem ennyi bőven elég is a webes csevegések lebonyolításához.

Nos, ezek után sokatokban felmerülhet a kérdés - ahogy bennem is - hogy mitől is gyerekeknek való ez a hordozható masina. Nos, valószínűleg azért, mert a kis drágaságot ütésállóvá tették a kritikus pontok megerősítésével, illetve a billentyűzet teljesen cseppálló, ami jól jöhet a kiöntött kakaó, vagy málnaszörpi ellen.

Továbbá olyan programokkal szállítja a gyártó a „babagépet”, melynek segítségével a szülők teljes felügyelete mellett használhatja csak a lurkó, kiszűrve a számára nem való tartalmakat, weboldalakat. Persze mindezt nem túl olcsón kínálja a PeeWee, ugyanis az árcédula nem kevesebb, mint 500 dollárt fog mutatni, ami igencsak közelít egy komolyabb notebook árához.



Szerző

tech.hu



Scroll to Top