Zuck: Jaja. Úgyhogy ha bármikor szükséged lenne adatokra bárkiről a Harvardon, csak szólj. Több, mint 4000 e-mailem, képem, címem, nevem van.
XY haver: Micsoda? Ezt hogyan szedted össze?Zuck: Megadták az emberek. Nem tudom miért. „Bíznak bennem” Idióta f*szok.
Ez a beszélgetés valamikor 2004 környékén zajlott (minő meglepetés, hogy épp a Harvardon tanult), az akkor még igencsak gyerekcipőben járó közösségi oldalon. Eddig nem nagyon érdekelt ez a milliárdos aranyifjú, de most nem zártam a szívembe! Ráadásul ez a „kis” hír pont aznap került ki a nagyközönség elé, amikor a kis Zuck éppen azt próbálja majd megfejteni nagyérdemű kollégáival, hogy mit kezdjenek a Facebook-os adatlopásokkal, és egyéb visszaélésekkel, amik az utóbbi időben történtek.
Eddig ugye nem nagyon foglalkoztak a felhasználók személyiségi jogaival és a biztonsággal, de pár év alatt (szó szerint) akkora lett az oldal, hogy elkerülhetetlenné vált az adatok védelme, hiszen ha könnyen kijátszható egy ekkora közösség biztonsága, akkor arra bizony hamar ráröppennek a bűnözők. Ez a hozzáállás viszont nem éppen azt tükrözi, hogy valaha is érdekelte volna Markot, hogy ki mit oszt meg az oldalon, és azt ki látja, és adott esetben hogyan él vissza vele.
Sőt, ezeket az adatokat (többek közt) arra használták az oldalon, hogy tökéletesen célzott hirdetéseket adhassanak el, hiszen tudják már a nemünket, lakhelyünket, milyen nyelve(ke)t beszélünk, milyen linkeket, blogokat, témákat lájkolunk. Csak abban bízhatunk, hogy felfogja a 26 éves fiatalember, hogy saját személyes érdeke is, hogy rendet tegyen ezen a fronton.