Friss iPhone 5 pletykák

2012. 01. 26.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Egy időre kissé megfeledkezett a tech világ az egyik kedvenc elfoglaltságáról, de helyreállt a dolgok rendje. Egyes jól értesültek szerint idén nyáron érkezhet az ötös iPhone.

Az iPhone modellek korábban hagyományosan júniusban kerültek bemutatásra. Tavaly a sor megszakadt a 4S októberi leleplezésével, de ez nem akadályoz meg senkit abban, hogy reménykedjen egy nyári bemutatóban.

A 9to5mac.com Foxconn gyárbeli forrásokva hivatkozva azt írja, az új generációs iPhone készülék lényegében készen áll a gyártás megkezdésére. Azt is hozzáteszik, hogy több különböző prototípus készült már el, melyek kicsit különböznek egymástól.

Hogy melyik lesz ezek közül a befutó, azt a jól értesült források sem tudják, mindenesetre néhány pletyka ismét előkerült. Először, a már tavaly is sok helyen említett asszimetrikus könnycsepp forma vélhetően továbbra is fikció marad.

Másrészt 4 hüvelykes, vagy annál nagyobb kijelzőre kell számítani a név nélküli Foxconn alkalmazott szerint, aki azt is elárulta, legalább az egyik prototípusba az LG által készített érintőkijelző került.

##szavazas_15##



Szerző

tech.hu



Scroll to Top