Hivatalos: jövőre jön a Wii 2

2011. 04. 26.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
A Nintendo közzétette bevételeinek alakulását, ami elég komoly, 60% fölötti visszaesést mutat. Hogy valami pozitív hírük is legyen, megerősítették a korábbi pletykát: még idén bemutatják a játszható, használható Wii 2-t, ami jövőre piacra is kerül.

Nemrég ejtettünk pár szót a konzolháború lehetséges fejleményeiről, miszerint a Wii következő generációja kényelmesen beelőzheti a két nagy vetélytársat, lépéselőnyhöz juttatva a Nintendót. A pletykákat időközben a Nintendo is megerősítette, jövőre tényleg a boltokba kerül a Wii 2.

A hivatalos közlemény úgy fogalmaz, hogy az idei E3-on már egy működő modellt mutatnak be a nagyérdeműnek. A népszerű kiállítást június 7-9. között rendezik majd, eddig kell tehát böjtölni a fanoknak. A rajongótábor nem lehet kicsi, a cég szerint világszerte 86 millió eladott Wii-nél tartanak már.

A fentiek mellett van mi miatt aggódnia is a Nintendónak, ugyanis a napokban közzétett éves pénzügyi jelentés szerint nem megy olyan jól a bolt mostanában. A cég által elért profit jelentősen, 66%-kal esett vissza az előző évihez képest, köszönhetően részben a Wii, részben pedig a 3DS visszaeső eladásai miatt.

A 2012-ben piacra kerülő új Wii modell tehát igencsak jól jön majd a cégnek. A sor pedig immáron a Sony-n és a Microsofton van, hogy minél hamarabb előrukkoljanak a PlayStation és az Xbox következő generációjával.



Szerző

tech.hu



Scroll to Top